HÍREK

Kisfaludy Napok 2023 „Művészek nyomában”

Október közepén ismét versenybe szálltak a vállalkozó kedvű csapatok és három délutánon keresztül mérték össze erejüket különféle kreatív, műveltségi és ügyességi feladatokban. Az idei Kisfaludy Napokon összesen öt csapat, 26 diák és 4 segítő vett részt, így a kollégiumi közösség közel fele bekapcsolódott a programokba.

Az első nap sorsolással kezdődött, ahol kiderült, hogy a csapatok melyik művészt képviselik majd a következő napokban. Ezután a résztvevők három feladatot kaptak: csapatnév kitalálása, csapatinduló írása és csapatzászló készítése. Az elkészült munkákat a nap végén négyfős tanár-diák zsűri értékelte.

Bővebben...

„Bringára váltva” …látogatás a Közlekedési Múzeumban

Az idei első múzeumi látogatásunk során a Közlekedési Múzeum Diesel csarnokába látogattunk 2023. október 12-én, ahol a kerékpározás múltját és jelenét bemutató „Bringára váltva” című kiállítást tekintettük meg.

A kiállítás hármas tagolású: mint találmányt, mint közlekedési-szabadidős és mint versenysporteszközt egyaránt bemutatja a kerékpárt. A bicajozás az 1817-ben fából készített futógéppel kezdődött, amelyet a gyerekek mai futóbiciklijéhez hasonlítanak.

Bővebben...

Sakk házibajnokság


2023. október 10-én került sor az őszi házibajnokságunkra, a sportág ezúttal a sakk volt. A választás nem a véletlen műve, a középiskolai kollégiumok közötti versenysorozat jegyében kollégiumunk rendezi meg november közepén az sakkbajnokságot. Akik még újak, vagy régiek, de a covid miatt nem ismerik ezt a versenysorozatot: a legkülönfélébb sportágakban hirdetnek versenyeket Budapest kollégiumai, mely versenyeken, vetélkedőkön mi is rendszeresen részt veszünk, és szép eredményeket érünk el.

Bővebben...

Éjszakai túra


2023. szeptember 29-én a Visegrádi-hegységbe látogattunk el a kollégiummal szarvasbőgést hallgatni. Az éjszakai túrára tíz fővel indultunk el 20:00 órakor a kollégiumból. Pomázról 22:00 órakor indítottuk a túrát Dobogókőre. Az erdőn keresztül éjfélre értünk fel Kő-hegyre, ahol gyönyörű kilátás fogadott minket. A sötétben csak a zseblámpák világítása látszódott, bár volt olyan hely, mint például a völgy, ahol a hold fénye világította meg utunkat.

Bővebben...

Uszoda 3D-ben

Régi szokásunkhoz híven ebben a tanévben is kedvezményeket ajánlottunk kedves új és régi diákjainknak, hogy 3D-ben is megismerhessék a Kispesti Uszodát azon érdeklődők, akik eddig még csak barátkoztak a gondolattal, és eddig csak a faliújságról és csak 2D-ben ismerték. A kedvezmény a KARESZ-pont volt, az élmény pedig a sportolás öröme.

Tanulóink a továbbiakban is a kollégium által biztosított belépők igénybevételével használhatják Kispest legnagyobb sportintézményét, ahol az úszás mellett mellett még szaunázni is lehet.

Kispestről Budára


Az idei tanévben sem maradhatott el a szokásos szeptemberi kirándulásunk, 28-án 43 kollégista 4 tanár kíséretében Budára vette az irányt, hogy a sűrű hétköznapokból kiszakadva egymás társaságában és szép környezetben töltsön el egy kellemes napot.

Első programunk vezetett séta volt a Budavári Palotanegyedben, ahol a terület történetéről, érdekességeiről meséltek nekünk nagyon élvezetesen. Egy kis gyaloglás és buszozás után értünk fel a Normafára, ahol a gyönyörű panorámát élveztük és a friss levegőt, amihez nem vagyunk hozzászokva. A játszótéren még a középiskolás korosztály is jól érezte magát, majd következett a János-hegyi Erzsébet-kilátó, amit kellemes erdei sétával értünk el. A kilátóra majdnem mindenki felment, mert érdemes megnézni a várost és a környezetét. Csoportképünk is itt készült.

Bővebben...

„Sziszegj kígyó!” - Bánk bán ítélkezett… A Nemzeti Színházban jártunk

Kollégiumunk - sok más iskolához hasonlóan - meghívást kapott a legfrissebb Katona József: „Bánk bán” adaptációra, a Nemzeti premierjére, melyet az intézmény vezetője, Vidnyánszky Attila rendezett. A dráma eleve sokféle üzenetet hordoz (lázadás az elnyomás ellen, jogos érvek a jogtalanság ellen, bosszú stb.), így nem csoda, hogy a különféle politikai korszakokban így vagy úgy értelmezték, s prezentálták a rendezők az 1848. március 15-ei ősbemutatótól egészen napjainkig.

Szeptember 11-én délután tehát útra keltünk, hogy egy játékos kvíz kitöltése után beülhessünk a szünettel együtt kerek 3 órás előadásra.

Bővebben...

Elkezdődött az új tanév

2023. augusztus 31-én beiratkozással, beköltözéssel, szülői értekezlettel és ismerkedési esttel elindult az új tanév a 4K-ban.

Felkészültünk! Az épületben elvégeztük a szükséges karbantartási munkálatokat. Rendelkezünk a szükséges tárgyi feltételekkel. Elkészült a tanévi munkaterv, benne  gazdag programválasztékkal.

Bízunk benne, hogy egy békés, és eredményes 2023/2024. tanév áll előttünk!

ZÁRÓRA 2023

Szokásainkhoz híven idén is megtartottuk az idei tanév utolsó kollégiumi programját, a tanévet összefoglaló Zárórát. 

A 2023. június 8-án tartott esemény során fényképek segítségével összefoglaltuk a tanév legfontosabb eseményeit, felidéztük az év legemlékezetesebb programjait, a megemlékezéseket, házibajnokságokat, rendezvényeket.

A diákönkormányzat részéről Fejér Máté köszönt el a tanulóktól a nyári szünetre.

Nyilvános elismerésben, igazgatói dicséretben részesültek azok a tanulók, akik tevékenyen részt vettek a kollégiumi közösség életében, aktív szervezői, résztvevői voltak rendezvényeinknek, önképző szakköröket tartottak: Perczel Enikő, Szabó Noémi, Lajtmann Boróka, Petercsák Jázmin, Koskár Dániel, Turóczi Csongor, Fejér Máté, Kiss Máté, Scaggiante Filippo, Bobkó Bence és Kékesi Benjámin.

Bővebben...