Igen, tudom. Mondják, a zöldhasúaknak (meg a kékeknek és liláknak) nincs szaga. Moliére Harpagonja szerint viszont van, bár sokkal inkább melege, melybe jó nyakig belemerülni. Miért is?

Április 15-én 7 diákkal a Nemzeti Színházba látogattunk, hogy belepillantsunk egy fösvény egyetlen napjába. (Többet Pató Pálosan õ sem engedne csak színházjegyért!) Fõhõsünk, Harpagon szemére hályogként ereszkedik a garasok csillámló függönye, melytõl nem látja, mi folyik körülötte, s nem tud részese lenni a világ áramló körforgásának. Harpagon mindenben fukar, érzéketlen, még gyermekeitõl is megvonná a szerelem érzését, s a pénz dominanciáját helyezné házasodásuk középpontjába. Fordulat csak csellel lehetséges, mikor Cléant inasa elcseni Harpagon kincsesládáját. Lám, lám, minden Mammon körül forog, s bûzlik tõle az egész világ. Az emberek orra alatt bankók fityegnek, s mi bõszen követjük e fityegõket. Van értelme nevetnünk az ovális pályán körbe-körbe mûnyulat kergetõ agarakat?

Moliére röhög rajtunk a Pére Lachaise temetõben, mi meg nagyokat csuklunk. (Hogy is van ez felszólító módban?) A darab egyik legváratlanabb részében – egy kis szürkétõl, akire eddig nem is figyeltünk – elhangzik a nagy mondat: „A pénz olyan, mint a trágya. Szart sem ér, ha nem szórják szét”. És mi beleülünk, nyakig, hadd érezzük annak szagát, bûzét, melengetõ erejét. Ugye milyen bódító? Csak azt nem tudjuk még, hogy a szaga, vagy annak tudata, hogy pénzünk van (Ja, kinek is?), más meg mit érdekel. Harpagont legalábbis semmi egyéb. Szóval, Moliére kiszól, még így 400 év távlatából is ad egy taslit a Pére Lachaise-bõl, aztán ki-ki eszméljen a maga belátása szerint, hogy jó-e neki nyakig merülni a sz…ba.

Mi fejet hajtottunk Moliére és a Blaskó Péter által alakított Harpagon elõtt, hiszen a darab végére bebizonyosodott, hogy a szerelem könnyebb egy ládikó aranynál.

Hogy kire hogyan hatott ez a darab, azt megválaszolja majd az élet. Vajon kinél merre billen a serpenyõ nyelve? Merülünk, vagy nem merülünk? Bizony. Majd az élet…

Gergye Szilvia
nevelõtanár