Újra színházterápia!
- Részletek
- Utolsó frissítés: 2013. március 09. szombat, 07:20
Kis magyar utópia:
A hátán és a vállain téglát cipelõ páciens belép a feloldozás szobájába. Pszichológusunk bõrkanapéját kínálja fel az élettõl elnyûtt lénynek. Hallgatja. Nem szól semmit, csak komoran jegyzetel. Letelik a 60 perc, pszichológusunk két jegyet nyújt át betegünknek. Egy színházjegyet, hozzá egy kísérõt. Csak egy megjegyzés hagyja el a száját: fényképet kér az elõadás végén az arcra kiülõ állapotokról, hangfelvételt az elõadás alatti kedélyállapot változásáról.
Február 27-én 5 diákkal minket is „beutaltak” Molnár Ferenc ,Játék a kastélyban’ címû vígjátékára. A tél által szigorú egyenessé fagyasztott mosolyunkat újra üzembe kellett állítani. A nehézkes indulás után már velünk kacagtak a rondellák. Mi is adhatna ehhez nevettetõ alapot, mint a szerelem, az erotika.
Egy ódon kastély falai közt megismerünk két színmûírót, s egy hõsszerelmes fiatal zeneszerzõt. Ám a kastély falai vékonyak, átszûrõdnek az illegális csókcsaták, a vágytól izzó szavak. S mit lehet tenni akkor, ha a zeneszerzõ fültanúja lesz menyasszonya –, az ünnepelt primadonna – szerelmes szavainak, amit nem võlegénye, hanem egy idõsödõ színész füleibe suttog? Mi sem egyszerûbb ennél! Hát, színdarabnak kell álcázni! Egy darab megírásához elég 2 óra, a próbák…, úgy fõpróbával együtt 1 nap, este meg jöhet a prömier. Így mindent el lehet simítani, a võlegény megnyugszik, rádöbben, hogy kedvese velejéig hûséges volt, csak a szeretõ harapna savanyúan egy citromba végsõ megalázottságában.
Sokat hallatjuk annak kapcsán hangunkat, hogy társadalmunk besavanyodott, szürke, az élet súlya depresszióként már hátunkat és vállainkat nyomja. Fáradtan hazaérve az iskolából, munkából sokszor úgy gondoljuk, csak a televízió szörcsögõ képe nyújthat vigaszt, nem beszélve arról, hogy erõnk is csak a kanapéig tart. Javasolt gyógymód: tessék a készüléket kidobni, pszichológus híján elmenni a háziorvoshoz, és könyörögni neki: ,Doktor úr, csak két jegyet, a Vígbe, kérem! Az mindenen segít. Csökken a vérnyomásom, javul majd a közérzetem. Fényképpel fogom igazolni, hogy a mosolyszintem az egészséges határérték fölé emelkedik.’ Bizony, tb-re színházjegyet. Televíziók kidobva, a magyar társadalom mosollyal felvértezve.
Irány hát a színház, s kacagjanak a széksorok!
A hátán és a vállain téglát cipelõ páciens belép a feloldozás szobájába. Pszichológusunk bõrkanapéját kínálja fel az élettõl elnyûtt lénynek. Hallgatja. Nem szól semmit, csak komoran jegyzetel. Letelik a 60 perc, pszichológusunk két jegyet nyújt át betegünknek. Egy színházjegyet, hozzá egy kísérõt. Csak egy megjegyzés hagyja el a száját: fényképet kér az elõadás végén az arcra kiülõ állapotokról, hangfelvételt az elõadás alatti kedélyállapot változásáról.
Február 27-én 5 diákkal minket is „beutaltak” Molnár Ferenc ,Játék a kastélyban’ címû vígjátékára. A tél által szigorú egyenessé fagyasztott mosolyunkat újra üzembe kellett állítani. A nehézkes indulás után már velünk kacagtak a rondellák. Mi is adhatna ehhez nevettetõ alapot, mint a szerelem, az erotika.
Egy ódon kastély falai közt megismerünk két színmûírót, s egy hõsszerelmes fiatal zeneszerzõt. Ám a kastély falai vékonyak, átszûrõdnek az illegális csókcsaták, a vágytól izzó szavak. S mit lehet tenni akkor, ha a zeneszerzõ fültanúja lesz menyasszonya –, az ünnepelt primadonna – szerelmes szavainak, amit nem võlegénye, hanem egy idõsödõ színész füleibe suttog? Mi sem egyszerûbb ennél! Hát, színdarabnak kell álcázni! Egy darab megírásához elég 2 óra, a próbák…, úgy fõpróbával együtt 1 nap, este meg jöhet a prömier. Így mindent el lehet simítani, a võlegény megnyugszik, rádöbben, hogy kedvese velejéig hûséges volt, csak a szeretõ harapna savanyúan egy citromba végsõ megalázottságában.
Sokat hallatjuk annak kapcsán hangunkat, hogy társadalmunk besavanyodott, szürke, az élet súlya depresszióként már hátunkat és vállainkat nyomja. Fáradtan hazaérve az iskolából, munkából sokszor úgy gondoljuk, csak a televízió szörcsögõ képe nyújthat vigaszt, nem beszélve arról, hogy erõnk is csak a kanapéig tart. Javasolt gyógymód: tessék a készüléket kidobni, pszichológus híján elmenni a háziorvoshoz, és könyörögni neki: ,Doktor úr, csak két jegyet, a Vígbe, kérem! Az mindenen segít. Csökken a vérnyomásom, javul majd a közérzetem. Fényképpel fogom igazolni, hogy a mosolyszintem az egészséges határérték fölé emelkedik.’ Bizony, tb-re színházjegyet. Televíziók kidobva, a magyar társadalom mosollyal felvértezve.
Irány hát a színház, s kacagjanak a széksorok!
Gergye Szilvia
nevelõtanár