A kollégista meghallja a hangosbemondó hívó szavát.
A kollégista kapja a telefonját.
A kollégista kissé még éhesen – ne feledjük, vacsora elõtt vagyunk –, korgó gyomorral közelíti meg a porta nevû objektumot.
A kollégista metróra száll, s belép a PIM-be.

A Petõfi Irodalmi Múzeumba december 5-én lépett be a kollégista. Összesen tizenegyen. 11 kollégista.
2012-ben egy fura figurának – életének, munkásságának – adott otthont a múzeum. 100 éve született a magyar abszurd irodalom megteremtõje, Örkény István.
Sokszor feltesszük a „mi lett volna, ha …” kérdést. Jaj, de jó, hogy Örkény nem ,ha’! Bár a ’60-as évek elején trilláztam volna be abba a gyógyszertárba, ahol Örkény bácsi adta volna ki a kért Kalmopirint. Ja, hogy akkor még nem éltem! Hát, ilyen kicsinységekkel nem foglalkozunk!
Bár a rendszer egy idõre Örkényt is elhallgattatta, számûzte a gyógyszeres tégelyek mögé, jött egy pátoszi fordulat, s lettek egypercesek egy percben, meg lett õrnagy, meg Tót, Egérke, s macskáztak, nyávogtak, csalogattak. Új mûfaj született, melyet olvashatunk ülve, állva, barátnõre várva, két csók között.
A kiállítás méltó emléket állít a világot terpeszállásban szemlélõ írónak, aki voronyezsi tapasztalataiból, a több éves hadifogságból megteremtette a humor és tragédia gélkapszulált világát.
Manapság folyamatosan vádolunk. Hogy mennyire nem olvasunk. Tudom, a szürkét meg az árnyalatát igen. De kell valami mély, valami agykupáló.
Nincs kifogás. Idõ van. Egy perce mindenkinek. „Rossz közérzet, zaklatott idegállapot nem akadály.” Ha másra nem, egy ,Üres lap’-ra mindig.
Így villamosra, metróra fel, Örkény-kötetet kézbe, s legalább imitáljuk, hogy mi mûveltek vagyunk!

Leszállás csakis terpeszállásban, majd „nézzünk bizakodva a jövõbe”!