Õszi kavalkád az állatok és a cirkusz világában
- Részletek
- Utolsó frissítés: 2012. október 03. szerda, 00:43
Még pajkosan meg-megcsippenti emlékünk távoli zugát, búcsúzóul kacéran csókot dob felénk, s átadja helyét a színpompás õsznek, a tréfás táncot lejtõ faleveleknek.
A diákok is visszaültek az iskolapadba, tekintetük még a közeli múltba réved, visszatér egy-egy hang, vízcsobogás, a napsütötte bõr emléke. S a vágy. A de jó is lenne még… És van vágy, és van még.
A kollégiumba visszakerülve a diákok a nyár zajával köszöntötték egymást, s fogadták az újonnan érkezetteket. Az ismerkedést, az összecsiszolódást segítette a vágy, a még, azaz az évente megszervezésre kerülõ kollégiumi kirándulás. Ezúttal, szeptember 27-én maradt a nyüzsgõ Budapest, annak pedig két kis szigete, a vadregényes állatkert és a cirkusz, melynek hallatára mindenki tökéletesen tanulja meg képezni a középsõ nyelvállású, veláris ,ó’ hangot.
Elõször az állatkert apraja-nagyját tekintettük meg, a madagaszkári makiktól a nyakorjánig. A diákok csapatokat alkotva, egymással versenyezve ismerkedtek az állatkert lakóival, s töltötték ki az útravalóul kapott feladatokat. A tanulók leleményességbõl ötösre vizsgáztak, melyhez használtak azt az elvet, miszerint kérdezni tudni kell. És õk kérdeztek is, gondozót faggattak, a gondozók meg egymást. Hallottunk az állatkert három sztármajmáról, a csokievõ és lakberendezõ Lajosról, a mûszerész Vilmosról és a szabadulómûvész orángutánról.
Ezen izgalmak után a pulzust szükséges volt tovább növelni, jöhetett hát a cirkusz. És… „szédítõ mélység, rémisztõ magasság…” Jöttek az akrobaták, majmok, fókák és a brémai muzsikusok, a zenészek meg pattanásig feszítették a traktust. A magasság tényleg rémisztõ volt, mintha minden diák a távolban a mentõk szirénáját hallotta volna, hogy biztosan az õ szíve fog megállni, hogy jobban izgult, mint magyarfelelés közben, s kész, estére biztos szívritmus-szabályzót kap. Láttunk létrán egyensúlyozó akrobatákat, a magasban ugrókötelet hajtó légtornászt, labdazsonglõr fókákat, biciklit tekerõ papagájokat. Az elõadást újraélesztés nélkül végül mindenki túlélte.
Egy ilyen nap mindig kell. Kicsit megállni a természetben, hogy nemcsak kövezet, meg aszfalt van, hanem most itt az õsz, a szélhámos, a kacér. Bár a nyár faképnél hagyott bennünket, az õsz legalább annyi színes csodát tartogat számunkra. Így fel a gumicsizmát, s tapossuk, rúgjuk a faleveleket!
A kollégiumba visszakerülve a diákok a nyár zajával köszöntötték egymást, s fogadták az újonnan érkezetteket. Az ismerkedést, az összecsiszolódást segítette a vágy, a még, azaz az évente megszervezésre kerülõ kollégiumi kirándulás. Ezúttal, szeptember 27-én maradt a nyüzsgõ Budapest, annak pedig két kis szigete, a vadregényes állatkert és a cirkusz, melynek hallatára mindenki tökéletesen tanulja meg képezni a középsõ nyelvállású, veláris ,ó’ hangot.
Elõször az állatkert apraja-nagyját tekintettük meg, a madagaszkári makiktól a nyakorjánig. A diákok csapatokat alkotva, egymással versenyezve ismerkedtek az állatkert lakóival, s töltötték ki az útravalóul kapott feladatokat. A tanulók leleményességbõl ötösre vizsgáztak, melyhez használtak azt az elvet, miszerint kérdezni tudni kell. És õk kérdeztek is, gondozót faggattak, a gondozók meg egymást. Hallottunk az állatkert három sztármajmáról, a csokievõ és lakberendezõ Lajosról, a mûszerész Vilmosról és a szabadulómûvész orángutánról.
Ezen izgalmak után a pulzust szükséges volt tovább növelni, jöhetett hát a cirkusz. És… „szédítõ mélység, rémisztõ magasság…” Jöttek az akrobaták, majmok, fókák és a brémai muzsikusok, a zenészek meg pattanásig feszítették a traktust. A magasság tényleg rémisztõ volt, mintha minden diák a távolban a mentõk szirénáját hallotta volna, hogy biztosan az õ szíve fog megállni, hogy jobban izgult, mint magyarfelelés közben, s kész, estére biztos szívritmus-szabályzót kap. Láttunk létrán egyensúlyozó akrobatákat, a magasban ugrókötelet hajtó légtornászt, labdazsonglõr fókákat, biciklit tekerõ papagájokat. Az elõadást újraélesztés nélkül végül mindenki túlélte.
Egy ilyen nap mindig kell. Kicsit megállni a természetben, hogy nemcsak kövezet, meg aszfalt van, hanem most itt az õsz, a szélhámos, a kacér. Bár a nyár faképnél hagyott bennünket, az õsz legalább annyi színes csodát tartogat számunkra. Így fel a gumicsizmát, s tapossuk, rúgjuk a faleveleket!
Gergye Szilvia
nevelõtanár