S hogy lesz egy XVI. századi mûbõl jelen korunkra átkonvertált modern alkotás? S miként hat ez korunk ifjúságára? Mindennek megtekintésére kínált alkalmat a Vígszínház február 29-én, amikor 5 diákkal megnéztük a Rómeó és Júlia modern környezetbe aposztrofált változatát.

Eszenyi Enikõ és Varró Dániel – rendezõ és fordító – valami újat teremtett. A mindenki által ismert Rómeó és Júlia történet mind nyelvi, mind pedig képi síkon igazi metamorfózison ment keresztül.

Adva van egy klasszikus történet, amit mindenki olvasott, vagy legalábbis hallott róla. Na, ezt jobb, ha el is felejtjük. A klasszikus jelzõ mindössze annyira helytálló, hogy van két egymással acsarkodó család, s a véletlen szerelembe szövi gyermekeiket. Érkezik is Rómeó a színre, aki benzingõzös világunkban stílszerûen robogóra pattan, így barátai sem adhatják alább, egy piros Alfa Romeoval feszítenek, a két szerelmest segítõ Lõrinc barát – képviselve a lázadó hippi kultúrát – pedig egy feldíszített Volkswagen busszal tetszeleg. Rómeó a szó valós értelmében szerelemre lobban Juli iránt; a Capuletek bálján lángot kap kalapja, s csak egy gyors ír lehet a gyógyír. Lõrinc barát hamar összeadja a két fiatalt, s már röpülnek is a nászutasok Budapest utcáin. Bizony, ám! A háttérben mintha ott lenne a Vígszínház, a Margit híd… Aha… tényleg. Kivetítve, hátra, mint a filmekben, mert kell a mozgalom, az izgalom. Ezt fokozva csap össze a Montague- és a Capulet-párt; megcsillan a kések hegye, húsba vág, s a megöltet a lángoló autó rejti el.
Valami elképesztõ mozgalmasság látható a színpadon, igazi akciójelenet. Ragadós a hollywoodi világ, megcsapja még a teátrumi levegõt is. A diákokat pedig ezzel tudja a színház maga mellé állítani.
S a kérdés persze, – s engem is ez foglalkoztat, liberális énemet kihegyezve – hogyan tudja a rendezõ (és fordító) önnön elképzeléseit megvalósítani úgy egy darabban, hogy közben nem csorbítja az eredeti alkotást.

Az kétségtelen, hogy a nézõteret betöltõ ifjúságnak tetszett, nevetésük túlharsogta a színészeket. Én még szoktatom magam a gondolathoz, hogy a tanórákon esetleg Kosztolányi fordítását ledönti Varró Dániel pajzán nyelvezete. Mert bizony a számos technikai elem mellett ott van még a nyelv, mely szókimondó, igazán mai, sokszor erõteljesen túlfûtött, pajzán megnyilatkozás.

Az elõadás igazi ínyencség volt, újra torkoskodhattunk így böjt idején, és csak nevettünk, kidülledt pupillákkal szívtuk magunkba az élményt, s töltõdtünk lelkileg.

Hiszem, hogy kaptunk egy utat, a színházi világ él, valami újat teremt, megszólítja a televízió és az internet világán cseperedõ ifjúságot. Valami teret nyit, s nyissunk teret mi magunk is!   

Gergye Szilvia
nevelõtanár