Hogy fagyos, az biztos. Érezhetjük, ahogy jégcsapoktól csüngõ rozmárarcunkra fagy a mosoly, miközben a világ karneváli hangulattól izzik. Mit lehet ez ellen tenni?
A kedélyre tejszínhabot dobni, rá egy kis csokireszelék, s ha ez sem elég, még egy szem cseresznye, így télvíz idején. Na, jó. Ne akarjunk sokat, nem is akartunk, csak rendeztünk egy parányi „Rio”-t. Egy picikét. Egy kis kollégiumit február 9-én, amelyre tejszínhabként zenét nyomtunk, rá a nagy elõdök klasszikusait, feladatokkal meghintve.
És jött is Marilyn Monroe, egy díva a ’70-es évekbõl, miniszoknyás apáca, vámpír, zombi és zombi-politikus és az angol humor megtestesítõi; két dugóhúzó és egy csillagfejû csavarhúzó. Sorra bebizonyították, hogy parókában is lehet limbózni, a tûsarkú pedig nem jelenthet akadályt egy szõnyeg robot-üzemmódú feltekerésénél. Persze ennyiben nem merülhetett ki a retro, ötletbörzét kellett tartani a ,Pancsoló kislány’, a ,Porsche szerelem’, s a ,Jó reggelt kívánok!’ dalokra, hogyan építhetõ rájuk reklám, vagy egy 20 másodperces villámetûd.
Egy farsangon szavazni is illõ, hogy kiderülhessen, kit kólintott az ötlet leginkább fejbe. Ehhez díj is dukált. Hogy Csodák Palotája belépõ! Tényleg? Jaj, ne! Miért nem én? – hallatszik a fájó kérdés. Majd jövõre.
Akkor aztán cifrábbat, többen, együtt, vagy külön, parókában, bajusszal. Az este azonban még nem ért véget, tartott a buli, a retro azonban tovább adta megkövült lábait, teret engedve végül az újnak.
Hiába, kérem. A farsang kortalan.
Kezdjük az oviban Piroskaként, s felnõve dívává érünk. Határt csak bátorságunk szabhat.
Meri, vagy nem meri? Jövõre mindenki merje!

Gergye Szilvia
nevelõtanár