A fenyõfa ágának illata az, mely pajkosan megcsiklandozza a gyertyafényben ünnepi áhitatra készülõdõ diákokat. Várják a nyugalmat, a békét, az ünnepek szent melegét. A karácsony hívó szava pedig hazavár. Türelmetlen, így toporzékol. Mikor jössz? És miért késel?

A közelgõ ünnepek alkalmából kis közösségünk díszbe öltöztette a kollégiumot, s december 15-én meghitt mûsorral kedveskedtünk az égieknek, s a kollégiumban lakó szíveknek. Angyali fohász, hogy essen a hó, csak egy kicsit, hogy otthon a kutyus fekete nózijára szemtelenül ráüljön egy kósza hópihe, hogy megdobjuk aput egy hógolyóval, mint kicsi korunkban, amikor még szentül hittük, csakis a Kisjézus tehette a piros dobozt a fa alá. A mûsorban dallal, pásztorjátékkal csalogattuk elõ a szív-hangulatot, a kisgyermekkori karácsonyok bársonyosan simogató emlékét. Mert kell a dal, a zene, a fény, a szeretet. S hogy mi kerül a fa alá? Legyen ott egy apu, egy anyu és sok-sok gyerek. Kössük át masnival, pirossal, s a bontogatásból fakadjon mese, régi történetek, szánkós kalandok varázsa.

Mindehhez sütemény is dukált, fahéjas, bizony. És a lányok – a kollégium angyalai – csak sütöttek és sütöttek. Lett csillag, meg valahogy víziló, dióval meghintve. És ajándék? A fa alatt. Három doboz, három játék. A mûsor után finom vacsora jött, s szorgalmas kezek kínálták az asztalok körül a diós vízilovakat. Hogy maradt-e? Miért hagyott volna 62 sütire és meleg szeretetre, figyelemre éhes kamasz.

Még a szünet elõtti az utolsó napok jönnek. Megy a készülõdés, a táskák telítõdnek; „ülj rá, oké, talán így jó lesz”.

A szív hazahúz. Vár a karácsony és az otthon meleg, bársonyos hangulata, hogy aztán a jövõre feltöltõdve léphessünk rá az új esztendõ kanyargó útjára. 

Gergye Szilvia
nevelõtanár