Élet a középiskola után? - Beszélgetés a volt kollégistákkal

A több éve hagyománnyá vált rendezvényünket idén február 16-án 16 órától tartottuk meg.
A beszélgetésre tavaly és régebben végzett diákjaink is eljöttek. „Hova mész érettségi után?” - Sok fiatal unja már, amikor egyre-másra teszik fel neki ezt a kérdést…
Függetlenül attól, hogy éppen tovább akar-e tanulni, el akar-e helyezkedni valahol, vagy ad magának egy év pihenõt…
A délután folyamán ezekhez a témákhoz kapcsolódóan kaphattunk néhány gyakorlati tanácsot, hogy felkészülten dönthessünk az életünket befolyásoló, talán egyik legnagyobb kérdésben.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi van a középiskola után… ?!
A felvételi pontok, a karok közötti átjárhatóság, a tanulás, a kibukási arányok, az egyetemi kollégium, illetve az albérlet, az ösztöndíj, a megélhetés, a szakmai gyakorlat, munkalehetõségek és a több lábon állás – azaz 180 fokos fordulat a biztonságot adó középiskolai évek után.
A volt kollégisták készségesen válaszoltak a felmerülõ kérdésekre, és biztattak, hogy ne aggódjunk, lesz ez még így se. Ha most azt hisszük, hogy az érettségi valami megcsinálhatatlan dolog, amire kizárt, hogy fel tudjunk készülni, akkor majd nézzünk meg az elsõ Zh-t…
Nagyon jó volt látni, hogy a legtöbb embernek már vannak határozott elképzelései az életével kapcsolatban, hogy mit szeretne csinálni és komplett terve, hogy hogyan fogja azt elérni...

Akiknek köszönjük szépen, hogy eljöttek: Kazsuk Péter, Patkós Dániel, Táborszki Tamás, Polyák Anita, Hajdu Virág, Lendvai Nikolett, Tóth Zoltán, Macskó Dániel, Molnár Levente, Füvesi Norbert, Szekeres Tamás


Sveiczer Zsófia

DÖK

A volt kollégisták Az érdeklõdõk

Állófogadás