Parlamenti látogatás 2010.

Ebben a tanévben december 1-én szerdán délután voltunk az Országházban.
A korábbi hagyományokat figyelembe véve, idén is látogatást szerveztünk elsõsorban az új, fõként a 9. évfolyamos növendékeink számára a Parlamentbe.
Azért tartjuk fontosnak ezeknek az intézményeknek a látogatását, hogy a nemzeti érzelmeinket tovább erõsítsük.
Az ilyen esemény elõsegíti az újonnan érkezõ tanulóknak a közösségbe beilleszkedését is. 
A történelmi ismereteik bõvítésével elõsegítjük az iskolai tanulás eredményességét, felkeltsük az érdeklõdést a kultúra iránt.
A látogatás során megismertük a Steindl Imre építette neogótikus Parlament történetét. Az épületben megtekinthettük a díszlépcsõt és a kupolacsarnokot, amelyek lenyûgözõ hatásúak. Megnéztük a koronázási emlékeket: a koronát, a jogart, az országalmát és a kardot.
Az épület számos helyén láthatóak üvegmozaikok, amelyek bizánci hatást hordoznak. E mellett a Skandináviából érkezett aranylemezes márványoszlopok is felkeltették az érdeklõdést.
A látogatás az alsóházi ülésterem megcsodálásával ért véget.

Látva a kitüntettet figyelmet a kulturális értékek iránt, a következõ tanévben is tervezünk ilyen látogatást.

Somlyai Péter
nevelõtanár