Kollégiumok közötti sport események

Április utolsó napjaiban zajlottak le a Fõvárosi kollégiumok közötti fiú kézilabda, leány foci és atlétika versenyek, ahol lelkes csapataink szép eredményeket értek el.
HARMADIK LETT A FIÚ KÉZILABDA CSAPATUNK

Kézilabda bajnokságon jártunk, április  20-án, kedden. A versenyt a József Attila Kollégium (JAK) rendezte, a velük szomszédos Radnóti Gimnázium pályáján.  Négy csapat küzdött az érmekért: a helyi JAK, a Váci, Pannónia, és hosszú idõ után újra a Kisfaludy válogatottja. Az már a bemelegítésnél látszott, hogy a NB 1-es kézi csapatban is játszó Vácisokat nem lehet megfogni. Meg is nyerték a versenyt, hiszen a technikai képzettség felül kerekedett a küzdeni tudáson. A mieink a JAK ellen 8-6-ra nyertek, ami elégnek bizonyult a harmadik hely megszerzéséhez, hiszen sajnos a Pannóniától elszenvedett 11-7-es, és a Vácival elért 12-2-es eredmény ehhez a helyezéshez volt elegendõ. A Pannónia lett a második, míg a JAK-nak a negyedik hely jutott.

Csapatunkat dicséret illeti, hiszen még soha nem játszottak így együtt, és mivel a kapusunk Tuza Máté, a beállósunk Kucka (alias: Kiss Ferenc), és a jobbátlövõnk Jóni Richárd elbúcsúznak a kollégiumunktól, már nem is játszanak. Azért a jövõ az a Berta Viktor, Zsigó Jonatán, Tóth Kornél, Gubola Rajmund, Kapás György csapattagoké.


MÁSODIK HELYEZÉS A LEÁNY FOCIN

Három végzõsnek (Bakos Fanni, Polyák Anita, Dobos Dóra) utolsó, két újoncnak (Kiss Kinga, Kecskés Adrienn) elsõ fellépése volt az a labdarúgó torna, amelyet a JAK rendezett április 26-án hétfõn.

Csapatunk rutinos irányítója Borbély Kitti, a ”betonbiztos” hátvéd Bodócs Diána, és a szintén hátvédi képességeket hordozó, de kapushiány miatt kapunkat õrzõ Molnár Rebeka játékával másodikak lettek az ötcsapatos (Pannónia, JAK, Szent István, Vécsey, Kisfaludy) megmérettetésen.

Eredményeink: Kisfaludy-Pannónia 2:0, Kisfaludy-Vécsey 6-1, Kisfaludy-Szent István 0-4.

Két gyõzelem, egy vereség. Lányaink a döntõben jól bírták a gyûrõdést a focisuliba járó Szent Istvános leányok ellen, ám a második bekapott gól eldöntötte a mérkõzést.

Bakos Fanni ismét gólkirálynõ lett 6 rúgott góllal.

A harmadik hely a JAK-é lett egy nagyon izgalmas 7-es párbaj megnyerésével.


ATLÉTIKA VERSENY A HONVÉD PÁLYÁN

Tíz Kisfaludys (6 fiú, 4 leány) versenyzett azon a napon, amely „bronzcsütörtökként” vonul be a kollégiumunk sporttörténelmébe.

Kezdjük azzal, hogy az 1500 méteres síkfutásban Kovács Imre, Berta Viktor révén voltunk érdekeltek. Viktor negyedik, Imre sokat javítva õszi eredményén harmadik helyezést ért el.

Bodócs Diána 600 méteren kipróbálta magát, és nagyon okos futással szintén harmadik lett. Örvendetes dolog, hogy a 100 méteres vágtafutásban is kvalifikálta magát a leggyorsabb 6 leány közé, ahol egy negyedik helyet vettek el tõle a célbírók, így 5-ik helyen könyvelték eredményét.

Közben sajnos nem láthattam, de Viking (alias: Szilágyi Dávid) a súlylökés döntõjében 10 cm-el maradt el a második helytõl. Azért a harmadik hely sem kutyafüle abban a népes (kb: 20-25 fõt) számláló mezõnyben.

Tóth Kornél, és Zsigó Jonatán kislabdahajításban mérették meg magukat, ahol eredményük sajnos nem volt elegendõ a döntõhöz.

Már csak a váltófutások versenyszámai voltak hátra, ahol igen kevés induló állt rajthoz. Volt olyan nagy létszámú kollégium (Pannónia, Váci) amely nem is tudott csapatot kiállítani. Így nagyszerû dolog a fiaink 4x100-as 7-ik és a svédváltó 6-ik helyezése.
Csapattagok: Berta Viktor, Kovács Imre, Zsigó Jonatán, Bereczki Áron.

Bereczki Áron a 100m síkfutás döntõjébe jutott a harmadik legjobb idõvel, ám sajnos rajthiba miatt a hatodik helyen száguldott át a célon.

Leány váltónk: Molnár Rebeka, Bodócs Diána, Kecskés Adrienn, Kiss Kinga összeállításban mindkét futószámban a bronzérmet szerezték meg.

Gratulálok a tisztességes szerepléshez és az eredményekhez!

Turbucz István                      
testnevelõ tanár