Amikor jelentkeztünk a színházi elõadásra, úgy gondoltuk hogy, remek kis estének nézünk elébe, ha Kern András játszik a darabban csak élményekkel teli és jó lehet…
Megérkeztünk, beültünk a nézõtérre és vártunk. Hirtelen emberek jelentek meg a színpadon, akik jöttek-mentek majd eltûntek, sötét lett. Ezek után egy középkorú munkásruhás férfi valami kellékes kocsival jelent meg és megilletõdve kérdezte – szinte kizavarva a színházterembõl - hogy "Magukat meg ki engedte be ide? A mai elõadás elmarad!". Mivel senki nem mozdult, hogy oldja a kínos csendet elkezdett mesélni az életérõl, de csak addig, amíg megérkezik a Sanyi, aki elvileg megoldja ezt „nézõk vannak a nézõtéren” problémát…Sanyi persze sosem érkezik meg, csak telefonon közli: köszöni egy élet munkáját, Bieder Józsefnek holnap már nem kell bemenni dolgozni.
A két esemény között eltelt szûk másfél órában az egykori alkoholista, tehetségtelen segédszínész élete legjobb alakítását nyújtja, az üres színpadon - s feltehetõleg csak a fejében létezõ közönség elõtt - állva negyven év színházi élménye elevenedik meg, úgy, ahogyan csak õ láthatta. Úgy, ahogyan a színfalak takarásában megbúvó örök láthatatlanok látják azokat, akik a fényben állnak. Bieder egyszerre csodálja és veti meg a színház világát, menekülne belõle, de szüksége van rá, mint halnak a vízre. Fuldoklik a gondolattól is, hogy vége lehet. Hogy vége van, de „egyébként is: nagy marhaság, ez az egész színház-izé!"
A kortárs német rendezõ, író és zeneszerzõ darabja, Parti Nagy Lajos bravúros átiratával, tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás "one man show"-ja. Ami nagyon tetszett, hogy a végén még vártuk volna, hogy valami történjen, de lehet, ha még tovább tart már nincs meg a varázs… Vége lett pont akkor, amikor kellett – a tökéletes befejezés.
Nagyon élveztük, jó elõadás volt, sokat nevettünk. Szerencsére most sem csalódtunk Kern Andrásban.

Sveiczer Zsófia
tanuló