HÍREK
Danton halála, avagy a nép akarata szent és sérthetetlen…
Éles a kontraszt a Vígszínház pazarul dekoratív berendezése és a színpadon lassan alágördül?, vért?l csöpög? guillotine-pengéje között, felt?nnek a korszak jeles szerepl?i és a névtelen tömeg, amely számára véres valósággá vált azon hírhedt Rousseau-i kijelentés, miszerint az egyént kényszeríteni kell, hogy szabad legyen.
Majd kezdetét veszi a forradalmi terror, hiszen gyenge az a forradalmár, aki csak meghalni képes a forradalomért. Az igazi forradalmár kész gyilkolni érte. Nézem a mellettem ül? arcát, vajon ? ott és akkor a forradalom nevében, mire lett volna képes a forradalomért. És vajon ÉN hol álltam volna meg, meghúzva a határt, eddig s nem tovább?
Ahogy hallgatom a január tizenharmadikai el?adáson kollégistáink hat f?s kis csapatával a színpadon üvöltöz? tömeget, a halálos ítéleteket legitimáló és törvényesít? csendes hóhérokat és a velük szemben, azokat harsányan kiröhög? Dantont, hirtelen semmivé válnak a normák, az erkölcsi szabályok, hiszen ahogy az többször elhangzik a terror a haza védelmének fegyvere, az erkölcs pedig a hazaszeretet. Lassan, de biztosan elhalkulnak Danton védelmében felszólalók s helyüket átveszi a Robespierre-t éltet?k skandálása. Ahogyan a kortársakat, úgy az utókort, minket, néz?ket is megosztanak a hallottak és látottak.
Gyakorta olvasni olyan kijelentéseket az Ész évszázadának diadalát jelent? francia forradalom vonatkozásában, miszerint a forradalom felfalta gyermekeit – Danton, Marat, Saint-Just, Robespierre, akik kezdetben forradalmárok voltak, majd kés?bb egymás kíméletlen ellenségeivé váltak. Meghalt a forradalom, éljen a köztársaság!
Kelemen Gábor
nevel?tanár
2014. január 14.
(a kép forrása: www.vigszinhaz.hu)