HÍREK

Élő Könyvek a 4K-ban

Vendégeket fogadott február 19-én a Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium: az óbudai Vécsey János Leánykollégium három diákját és a programot koordináló, felkészítő tanárukat, Kövesi Györgyit.

A havonta kötelező csoportfoglalkozás keretén belül az 1. csoport vett részt az Élő Könyvtár foglalkozáson, Kövesi Györgyi tanárnő vezetésével.

Az Élő Könyvtár (Menneske Biblioteket – Emberi Könyvtár) ötlete Dániából származik, a 2000-es Roskilde Fesztiválon - Dánia legnagyobb éves zenei eseményén - debütált, majd egy év múlva Budapesten is bemutatkozott. Lényege, hogy úgy működik, mint egy hagyományos könyvtár: az olvasók kikölcsönöznek könyveket, elolvassák, és visszahozzák. A különbség az, hogy itt a Könyvek élő személyek, az ő történetüket lehet meghallgatni és lehet tőlük kérdezni is.

Esetünkben három könyvet lehetett elolvasni, majd beszélgetni velük. Mindhárom történet fontos tanulságokat hozott az olvasó életébe: egy másik nézőpontot, egy-egy nehéz élethelyzetből való kilábalás történetét. A könyvcímek/történetek a következők voltak:

   -- Életre születtem (rákból gyógyult)

   -- Meleg helyzet (melegként élni)

   -- A kényszer nagy Úr! (kényszerbetegséggel élő)

Mint minden jó könyv elolvasása után, itt is érvényes a megállapítás, hogy a könyv lényegi dolgot tesz hozzánk, kicsit más emberek leszünk, mint az olvasás előtt voltunk. Ez a program nem csak az olvasóknak, de a Könyveknek is sikerélményt hoz, a történet sokszori elmesélése hozzájárulhat a nehézségekkel való megküzdéshez.

A Kisfaludy Kollégiumban nem ért véget a program, az Élő Könyvtár márciusban a 2., áprilisban a 3. csoport számára lesz elérhető.

Schütz Edit
kollégiumi nevelőtanár

2020. február 24.