HÍREK

Olimpiatörténeti vetélkedő a Káldorban

Idén is megrendezték a szokásosan magas tartalmi és technikai színvonalú vetélked?t Budapest 2. kerületében, a Rózsadombon, a Káldor Miklós Kollégiumban.

A versenyz?k és a zs?ri köszöntése után bemutatták a díszvendéget. A korábbi években az ökölvívás (2018), majd az úszás (2019) volt a központi témakör, a díszvendégek Gedó György majd Czene Attila voltak, idén a kérdések jelent?s része a vívással volt kapcsolatos, a díszvendég pedig Imre Géza párbajt?röz? volt, a 2016-os riói olimpián egyéniben ezüstérmet, csapatban bronzérmet szerzett.

A verseny gyorsasági kérdésekkel kezd?dött, de nem csak gyorsnak, hanem megfontoltnak is kellett lenni, hiszen egy gyors, de rossz válaszért két mínusz pont járt. Az egyik villámkérdés: hány olimpiai aranyérmünk van vívásban? 

Azok, akik a második feladat kérdéseire jól válaszoltak, a válaszokból összerakhatták a díszvendég telefonszámát. Amelyik csapat el?ször hívta Imre Gézát, megkapta a pontot. Idén se maradhatott ki a feladatok közül a bomba, az egyre kisebb körben ül? (egyre fogyó) versenyz?knek válaszolni kellett és továbbadni a mikrofont, miel?tt felrobbant a hangszórókban ketyeg? bomba. Egy „bomba" kérdés: az olimpiai megnyitókon melyik csapat vonul be utoljára. A feladatok közti néhány rövid technikai szünetben a versenyz?ket és a szurkolókat rövid, érdekes, látványos filmbejátszásokkal szórakoztatták a rendez?k. 

Csapatunk tagjai voltak: Árgyelán Zalán, Kocsis Erik és Ruff Tamás. Köszönjük, hogy képviseltek minket ezen a nemes versenyen, hajrá 4K!

Oláh Árpád
sportért felel?s nevel?tanár

2020. február 13.

További fotók is megtekinthet?k az alábbi képre kattintva