HÍREK

Trianon, és ami utána következik…

Pontosabban, ami a Trianon Múzeum után következik, merthogy Várpalotára tartottunk június els? vasárnapján, mi öten a kollégiumból, megnézni nemcsak hazánk, de az egész Kárpát-medence legnagyobb kiállítását, amely ezzel a témával foglalkozik. Pár éve jártam már itt, és akkor megfogadtam, hogy ide még visszatérek. Erre jún. 2-án mutatkozott a legjobb alkalom, és ha már Palota, akkor természetesen itt van a (Keleti -) Bakony is, ami több száz kilométer jelzett turistaútjával csábít a hegyi-erdei kalandokra.

Trianonról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, eseményekr?l, következményekr?l nem lehet nem megillet?dve, nem lehet eleget és nem lehet keveset beszélni, nem, nem.. Soha.

Ez a kiállítás - és persze maga az ötlet is, hogy legyen egy ilyen - egyszerre unikális és esszenciális, melyet egyszer az életben minden (Földön él?) magyarnak látnia kell(ene), hogy  tudjuk, mi is az igazi fájdalom, mit vesztettünk 1920. június 4-én. Ezt a fájdalmat megannyi író, költ?, m?vész és politikai gondolkodó leírta akkor m?veiben. Nehéz közülük választani (talán, mert nem is lehet), de ha ezt mégis meg kéne tenni, akkor én Kós Károlyt és a „Kiáltó szó”-t idézném ide, akinek közel száz év múltán is égetnek a szavai: „Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztend? munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcs?fokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért. (…)”

A múzeumnak helyet adó, a kastélydombon álló XVIII. századi Zichy-kastély Várpalota egyik kiemelked? m?emléke. A város uralkodó pontján elhelyezked? kastélyt évekig Waldstein János birtokolta. T?zvész áldozata is volt, többször újjáépítették az elmúlt századok során. A ma látható kastélyt Ybl Miklós tervei alapján építették. Az emeleten a könyvtár gyönyör? fapolcai és különleges faburkolatai láthatók. A könyvtárterem mennyezetét mitológiai freskó díszíti. Az épület tehát kívülr?l-belülr?l egyaránt különleges élményt nyújt az ide látogatók számára. Természetesen nem ez az egyetlen látnivaló a több mint 600 éves múltra visszatekint? városban, hiszen itt van mindjárt a névadó középkori palota-vár, az Újlaky-Thury vár, amely kívülr?l is csodálatos, de a bent látható kiállítások mindenképpen figyelemre méltóak: történelmi és néprajzi, bányászati és vegyészeti tárlatok várják az érdekl?d?ket. A 2011-ben teljes kör?en felújított vár a középkor hangulatát idézi, ugyanakkor megfelel a mai kor elvárásainak is. Thury György, a legendás bajvívó végvári h?s, egyben névadó, biztos büszke lenne kései utódaira. A vár megtekintése most csak kívülr?l volt lehetséges, mert elvette volna az id?t szeretett Bakonyunktól, az erd? szellemeit pedig nem akartuk magunkra haragítani. 

Valahogy azért mégiscsak sikerülhetett, mert talán ha fél órát mentünk, éppen elhagyva a várost, amikor a Fajdas lankáira kiérve elkezdett ömleni az es?, de minta legalábbis dézsából öntötték volna. Ez 2-2 és fél órán át tartott, változó intenzitással, ami persze épp elég volt ahhoz, hogy az eserny?k (lányok) és az es?kabátok (fiúk) ellenére is rommá ázzunk.. Néha kikukucskáltunk az es?függönyb?l, a szirtekre kiérve pedig csodás panoráma tárult elénk: felt?nt els? úti célunk, Bátork? vára. A P+ jelzését követve egyszer csak egy szarvasborjú termett el?ttünk! (Lásd a fotót!) Nem tudta tartani a lépést a mamájával vagy csak egyszer?en rejt?zködni támadt kedve? Ez nem derült ki, mi pedig egy fotó után már álltunk is tovább, mert közben újra megnyíltak az égi csatornák.

A várromhoz érve kissé csendesedni látszott az es?, így ketten megpróbálkoztunk feljutni az egyetlen, monumentális torony romjaihoz. Ebben a csúszós közegben ez nem is volt annyira egyszer?, de végül is feljutottunk. Ollé! A talpalatnyi k? nem adott túl sok mozgásteret, és hát amúgy is érdemes itt az embernek a lába elé néznie, mert minden oldalról meredély van. No, azért csak leértünk a völgybe, itt viszont konkrét sárfolyó fogadott minket. Nem számoltuk, hogy hányszor keltünk át jobbról balra és fordítva, de kb. 40x biztos. A Vár-bereki-völgyben ismét rákezdett a zuhé, monoton menetben gyalogoltunk felfelé az egyenletesen emelked? úton, és mire a 469 m magas tet?re felértünk, végre elállt az es?. A királyszállási m?útra kiérve már a K+-et tapostuk, csodálatosan kivirult és felfrissült id?ben, s a hétágra süt? nap kíséretében. Gyönyör? vegyes erd?ben vezetett utunk, az így már nem is annyira egyhangú aszfalton, és rövidesen elértük a Nagy-Magyarország emlékpark székelykapuját. Most ide sem mentünk be id? hiányában, de a nagyobb dilemma akkor jött, amikor a Burok-völgy bejáratához értünk, és döntenünk kellett a „Hogyan tovább?”-ról.. 

Az es?s-saras szakasz sajnos sok id?t elvitt, lassabban tudtunk haladni, így most a szépséges és helyenként igen technikás szurdokvölgy kimaradt a túrából, de megfogadtuk, hogy visszatérünk! Nagyjából egyenes vonalú egyenletes mozgást végezve értük el Hétházpuszta nagyjából tényleg hét darab házát, majd a széles (és nem saras) dózerutat követve léptünk ismét erdei terepre. K ? jelzésünket követve rövidesen a pár évvel ezel?tt szépen felújított Károly-laki vadászháznál találtuk magunkat. Eredetileg itt egy szalonnasütést terveztünk (meg is volt hozzá az alapanyag..), de id?, és f?leg száraz fa hiányában ez füstbe ment terv maradt. A hidegvacsi - merthogy közben estére járt az id? - után az úgynevezett Hosszú-kígyós kacskaringós-vadregényes szép bükkös erdejében ereszkedtünk le a Tési-fennsíkról, és értük el az Erdei Szentélyt. A hely - egykoron bányászok, vadászok, erdészek és talán katonák szanktuáriuma - mindenképpen megállásra, elmélkedésre és imára késztet. Olyan helyszín, ahol magunkba nézhetünk, és rendezhetjük legbens?bb dolgainkat, örömeinket, bánatainkat egyaránt..

Innen már nem volt sok hátra Bakonycsernyéig, aznapi végcélunkig. Kisgyónbánya egykori bányatelepe ugyan már a régmúlté, de a régi házakban élénk turista élet folyik, hiszen a székesfehérvári természetjáróknak és egyéb sportegyleteknek is van itt házikója. Túrajelent? papírunkra természetesen rákerült az itt áthaladó Országos Kéktúra bélyegz?jének lenyomata is, igazolva ezzel ittjártunkat-keltünket.

Aztán végre elértük a falu els? házait is, és nem kellett sokat várnunk a távolsági buszra sem, amely hazarepített minket „Nagyfaluba”, azaz Budapestre. Same time, next year! 

Megyeri László
kollégiumi nevel?tanár

2019. június 6.

További képek is megtekinthet?k az alábbi fotóra kattintva