HÍREK
Mesehősök nyomában
Hagyományainkhoz hűen idén októberben is megrendeztük a Kisfaludy Napok rendezvénysorozatot, ahol 4-6 fős csapatok mérték össze erejüket különféle műveltségi, kreatív és ügyességi feladatokban. A háromnapos vetélkedőn a kollégisták mesehős karaktereket képviselve teljesítették a kihívásokat. A királyfik, a tündérek, a boszorkányok, a varázslók, a sárkányok és a törpék az első délután bemutatták a csapatzászlóikat és csapatindulójuk segítségével bemutatkoztak a többi résztvevőnek.
A következő napon állomásról állomásra haladva kellett mozgósítaniuk a mesékkel, népmesékkel és rajzfilmekkel kapcsolatos ismereteiket az alábbi témákban: kreatív meseírás, activity mesebeli tárgyakkal, puzzle, mesehős abc. Az udvari feladatokban pedig az ügyességüket és a csapatok együttműködési képességét tettük próbára: lövészet és célbadobás után a mindent elnyelő mocsáron kellett átkelni a kollégistáknak, majd a „sötét erdőben” kialakított akadálypályán kellett bekötött szemmel átjutniuk.
A programsorozat zárónapján a csapatok Ki mit tud? produkciókkal készültek, amit négyfős tanár-diák zsűri értékelt. Láthattunk bűvész bemutatót, zenés improvizációt és több csapat kisfilmet forgatott. Jó volt látni a diákok lelkesedését és kreatív ötleteit, nagyon jó hangulatban telt ez a három délután, számos emlékezetes pillanatot és élményt tartogatott a résztvevőknek. Szoros küzdelemben végül a sárkányokat képviselő „A Süsü” csapat végzett az első helyen, így ők nyerték meg a rendezvény fődíját, a jutalom mozijegyeket. Minden résztvevőnek gratulálunk!
Nagy Attila Bence
szervező tanár

