HÍREK

Túra a Medves-fennsíkon - medvék nélkül

Na, még szerencse, hogy még csak az árnyékával sem sikerült összefutnunk.

Pedig a hely bizony nem véletlenül kapta ezt a nevet: a Medves-fennsík - a szomszédos Karanccsal és Cseres-ajnácskői hegyvidékkel egyetemben - valamikor igen gazdag volt ragadozó nagyvadakban is. Ma már csak ritkán látott „vendég” erre a kárpáti barnamedve (Ursus arctos), és a szürkefarkas (Canis lupus) is, de évi egy-két észlelés azért előfordul.

Két évvel ezelőtt egy nagyobb létszámú csapattal már jártunk erre, és konkrétan Somoskőn is, de a várra akkor sajnos már nem maradt időnk. Ezért megfogadtuk, hogy ide mindenképpen visszatérünk.

Az 1920-as trianoni diktátum úgy jelölte ki a határt, hogy a falucska feletti várhegy tetején álló, a XIII. század második felében épült belső tornyos hegyi vár az akkori csehszlovák (jelenleg szlovák) oldalra került, a határt jelző piros „sapkás” oszlopok közvetlenül a várfalak alatt futnak...

Szerencsére az idők azért változnak, és most már legalább szabadon (és egyelőre ingyenesen) látogatható európai viszonylatban legnagyobb (15 km2) bazaltfennsíkunk legszebb gótikus várromja. (Félreértés ne essék: a legutóbb meglátogatott Salgóvár is impozáns romjaiban.) Egykoron a Kacsicsok építették, az interregnum idején Csák Máté tulajdona, akitől I. Károly foglalta vissza, s adta azt egyik legfőbb hívének, Szécsényi Tamásnak. A török várháborúk idején 17 évig az ellenség birtokolja, Balassi Bálinték foglalják vissza 1593 őszén Fülekkel és a környező kisebb várakkal együtt, majd a legnagyobb pusztulást 1682-ben szenvedi el, amikor a környéken portyázó lovasok felégetik, és elveszti hadászati jelentőségét. Azóta rom, napjainkban kisebb állagmegóvásokat végeznek rajta. A helyreállított öregtorony látogatható, jó idő esetén akár meg is lehet benne pihenni egy éjszakára, ha a denevérek nem zavarják az illető turistát. A várból - a ködös, párás, felhőpamacsos - idő ellenére egész szép kilátásunk volt.

A vár megtekintése után négyfős kis csapatunk előbb a hihetetlenül látványos bazaltömléshez ereszkedett le, majd onnan visszatérve a vár alatti Petőfi-kunyhót is szemre vételezte annak emlékezetére, hogy jeles költőnk bizony e helyet is meglátogatta 1845 táján. A róla elnevezett forrást most nem, de Balassi szerelmének - a „Júlia-versek” ihletőjének - Losonczy Annának a nevét viselő bazaltforrást felkerestük, és ittunk is kellemes, nem túl hideg vizéből.

A forrás után az egykori, igen kiterjedt bazaltbányászat külszíni emlékeit kerestük fel egy tanösvény segítségével. A Margit-bánya és a Középbánya-tó emblematikus példái a hazai kőbányászatnak, érdemes belegondolni, hogy ezek a kockakövek egészen a londoni és párizsi utcákig is eljutottak a XX. sz. fordulóján, hirdetve a magyar bazalt időtálló voltát. Itt eszünkbe is jutott a Bikini együttes klasszikusa, a lírai „Közeli helyeken”…

Salgóbányára érve bizony már igencsak eléheztünk, így adta magát a Zenthe Ferenc emlékpark kiépített pihenője padjaival, asztalaival. Előkerültek a szendvicsek, forró teák, s közben megemlékeztünk az éppen a gyászos trianoni diktátum évében, 1920-ban itt született „Tenkes Kapitányáról”, a Szomszédok „Taki bácsijáról”, a Nemzet Színészéről is. Zenthe Ferenc életútját lehet megtekinteni a helyi „Geocsodák Házában” (az egykori Bányászkaszinóban), és az ő nevét viseli a salgótarjáni színház.

A megyeszékhelyhez tartozó falucskából előbb kis ösvényen, majd szélesebb erdei úton közelítettük meg a Medves-fennsíkját, közben elmellőzve a kedves kis Szent István király templomot. Itt már nem sokkal láttunk tovább az orrunknál, s bár szintemelkedő továbbra sem nehezítette különösebben az utunkat, de az egyre nagyobb sár és jeges hó kellemetlenül csúszós kombinációja kissé elvette kedvünket a további gyaloglástól…

Ezért úgy döntöttünk, hogy Rónabányára kiérve már nem megyünk fel a Szilvás-kőre, ami aznapi csúcspontunkat jelentette volna a maga 625 méterével, és különleges sziklaformációival. Így ismét csak meg kellett fogadnunk, hogy ide is visszajövünk majd, persze egy sokkal jobb időben. ☺

Mivel buszunk csak igen soká lett volna, logisztikáztunk kicsit, és az „aszfaltbetyárkodás” mellett döntöttünk Rónafalu érintésével lefelé egészen Zagyvarónáig. Itt már szerencsére volt helyijárat, amivel egészen a salgótarjáni autóbuszállomásig zötykölődtünk.

Kellemesen elfáradtunk ezen a nem túl szintes, de kb. 14 km-es túrán, így jól esett a pihenés a buszon Budapestig.

Gyertek legközelebb is a Kisfaludy túrakör eseményére egy jót sétálni 15 KARESz-pontért!

Megyeri László
túravezető tanár