HÍREK
Szigorúan ellenőrzött benzinkutak a Nemzetiben
2025. december 10-én az idei tanév második színház látogatásán vettünk részt a kollégiummal, Megyeri László tanár úr kíséretében. A Nemzeti Színházban jártunk, ahol Nyikolaj Vasziljevics Gogol világhírű, eredetileg ötfelvonásos vígjátéka ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében került a színpadra. A REVIZOR РЕВІЗОР c. darabot a beregszászi társulat előadásában tekinthettük meg. A jegyünk a premierre szólt, így a nyári gyulai várszínházi bemutató után Budapesten az elsők között nézhettük végig a drámát.
A parádés művészi játékkal és számos színpadi fordulattal fűszerezett előadás témája nagyban reflektált a jelenlegi háborús állapotra. Alaphelyzete is a háború kirobbanása előtti időszakba helyez minket, egy határközeli faluba, ahol a kissé furcsán viselkedő, néha illegálisan tevékenykedő, de teljes autonómiában élő lakosok tudomást szereznek róla, hogy egy fővárosi revizor (értsd: adójogi ellenőr, intézmények működését vizsgáló szakember) érkezik hozzájuk.
Ennek következtében természetesen eluralkodik a pánik a közösségen -különösen annak vezetőjén, a polgármesteren-, tekintettel a számos, jellemzően a kisváros gazdasági- és pénzügyi működésével kapcsolatos hiányosságra, visszaélésre, és a közélet minden szegmensére kiterjedő korrupcióra.
A darab vegyítette a szépirodalmi utalásokat az internetes nyelvvel, és a sajátos pesti szlenggel, valamint aktuálpolitikai, és a világhálón elhíresült már-már szállóigének számító mondatokkal, zenei betétekkel, és számos filmtörténeti utalással is (gondolva is Huszárik Zoltán Szindbádjára vagy éppen Quentin Tarantino Ponyvaregényére), ezzel kölcsönözve még különlegesebb atmoszférát a színműnek.
A rendező több interjúban is beszélt róla, mennyire fontos neki mind a darab, mind pedig a beregszászi társulat, hisz ő maga is Beregszászon született, és részben a saját élményei alapján alkotta meg a színre vitt művet. Elmesélte, hogy a színészekkel szinte közösen írták meg a forgatókönyvet a saját tapasztalataik alapján, valamint a helyszínül szolgáló benzinkutat is a valós, Beregszászhoz közeli benzinkútról mintázták.
Az élményünkhöz az is hozzátett, hogy a darab végén az egész társulat számára díjat osztottak ki, amelyet a színészek és a társulat vezetője meghatódva vett át.
Czikó Panna
tanuló

