HÍREK
A Bükk nem viccel
2025. november 23-án a kollégiummal a Bükkben voltunk túrázni.
Kora reggeli gyülekezés, ami kb. félálomban zajlott, közben reménykedve abban, hogy az út balesetmentes és gördülékeny lesz, hiszen megérkezett a hegyekbe a havazás.
A Bükk már nagyon várta a három diák és Megyeri tanár úr érkezését, ugyan olyan nagy örömmel, mint ahogy mi is vártuk a havas hegyeket!
Buszokkal szeltük az utat, majd tíz óra után valamivel megérkeztünk a helyszínre, Szilvásváradra.
Ami ott fogadott minket, lélegzetelállító volt: maga volt a csoda! Gyönyörű hó terítette be a hegyeket. Minden csupa fehér volt. Egészen mesébe illő, különösen akkor volt szép, amikor lovaskocsik jöttek velünk szemben.
Már az elején jónak ígérkezett ez a túra. :) Viszont valami szöget ütött a fejembe: még egy helyben is folyamatosan elcsúszom… Sejtettem, hogy a későbbiekben ez még gondot jelenthet, de hogy ennyire, azt nem.
Ahogy egyre tovább haladtunk, szebbnél-szebb dolgokat láthattunk: szarvasok, albínó őzikék. Egészen csodálatos volt. Aztán ahogy tovább haladtunk, egy nagy tó fogadott minket. A tó tükörként verte vissza a hóval borított fák fehér, téli szépségét. Tényleg, egyszerűen minden egyes lépésünknél egy csodát láthattunk!
Aztán jöhetett a kihívás: a hegy megmászása. Rajtam kívül mindenki felkészült felszerelésileg, én sajnos sima talpú cipőben mentem a túrára... Ami mit is jelent? Leginkább azt, hogy “lehetetlen lesz így a hóval borított hegyet másznod Kékesi Benjamin”. ☹ És valóban: szinte minden második lépésemnél elcsúsztam. Gázos volt nagyon a helyzet, annyira, hogy még én is kiröhögtem saját magamat, nemhogy a társaim.
A tavak körbejárása után megnéztük az ősemberbarlangot, amit igen érdekesnek találtam. Mondjuk a fel- és lejutás itt is eléggé érdekesre sikerült, de túléltem! A barlang mélyén pedig denevér hangokat is hallottunk.
Mivel a zöld háromszöggel jelzett keskeny ösvény az Istállós-kőre (a Bükk legmagasabb, 959 méteres csúcsára) járhatatlanná vált a rengeteg kidőlt bükkfa miatt, új útvonalat kellett választanunk az eredeti cél, azaz Bélapátfalva felé.
Ezt meg is találtuk egy kezdetben szintben menő, majd mérsékelten emelkedő erdei dózeros útban, ami aztán egy úgynevezett „lápában” - ami a keskeny és szűk völgy elnevezése a Bükk térségében - elkezdett keményen emelkedni, egészen a kereken 600 m magasan található Katonasírokig, ami tulajdonképpen egy nyereg (kisebb hágó) a 700 méteres Kelemen-széke és a majd’ 900 m magas Sándor-hegy között.
A kitartó kaptató, és sok-sok újabb elcsúszás után itt végre megpihenhettünk. Jött az ebédszünet, és a megérdemelt forró tea Tanár úr jóvoltából, amely - mitagadás - elég jól esett a hidegben.
Itt elidőztünk egy fél órát, hogy aztán ismét útnak eredjünk, és a Nagy-Peresznye-hegyen át leereszkedjünk Bélapátfalvára. Ez még éppen világosban meg is történt, és lefelé menet a völgyben megtöltöttük kiszáradt kulacsainkat a Lóczy-forrás kristálytiszta karsztvizéből.
A faluban nem kellett sokáig várnunk, már érkezett is a közvetlen budapesti busz, mely álomba ringatta a kellemesen elfáradt (és megfáradt...) túrázókat.
Mindent egybe vetve, egy látnivalókban igencsak gazdag, igazi havas téli túrát teljesítettünk hazánk egyik legszintesebb hegységében, a varázslatos Bükk-hegységben.
Megtett táv: 16-17 km
Szintemelkedés: 600 m
A „túlélő” túra krónikása: Kékesi Benjámin
További képek is megtekinthetők az alábbi fotóra kattintva
