HÍREK
Rejtély és misztika a Zeneakadémián
Régi hagyomány kollégiumunkban, hogy a félévkor legjobban teljesítő, legjobb tudásuk szerint tanuló diákokat - csoportonként 3, azaz összesen 9 főt - valamilyen különleges jutalommal díjazzuk.
Idei tanévben a Zeneakadémiára esett a választás, amely csodálatos külsejével, és legalább annyira exkluzív belső terével tökéletes helyszín arra, hogy egy olyan műbe kaphassunk betekintést, mint Bartók Béla 1911-ben íródott egyetlen operája a „Kékszakállú herceg vára”, melynek ötletét egy XV. századi bűneset adta.
Kékszakáll történelmi előképe Conomor, 6. századi, legendás breton gróf, aki a Szent Trephine legendájában is feltűnik, és aki megölte a feleségeit, amikor azok gyereket szültek neki, illetve Gilles de Rais, Franciaország marsallja, akit bűnei miatt az inkvizíció 1440-ben halálra ítélt.
A Balázs Béla által írt irodalmi műben a sok más helyen asszonyfaló szörnyetegként bemutatott Kékszakállú a magányos, sorsszerűen egyedülvaló ember példája lett, maga a darab pedig a férfi és a nő egymásra találásának, vagy inkább egymásra nem találásának lélektani mélységeit, a lélek rejtelmeit és szenvedéseit igyekszik bemutatni. Balázs Béla a Kékszakállút egy magyar népballada hőseként értelmezi és mutatja be, ehhez járul a megzenésítéskor Bartók Béla akkoriban – nem kis részben Kodály hatására – feléledt érdeklődése a népzene iránt.
A mű, mely Bartók lelki válságának, élete egyik nehéz szakaszának idején keletkezett, 1918-as bemutatásakor egyáltalán nem aratott osztatlan sikert, és gyakorlatilag megbukott. A sikerre egészen 1938-ig kellett várni, akkor viszont már külföldön is ismert volt a mű, és átütő sikert ért el.
Az operának – amely műfaji értelemben inkább misztériumjáték – két szereplője van: a Kékszakállú herceg (bariton vagy basszus) és Judit, az új felesége (szoprán vagy mezoszoprán). A Kékszakállú korábbi feleségei néma szerepek, a regös prózai prológja pedig gyakran elmarad az előadásokból, felvételekből.
Az opera a „legendás időkben” játszódik a Kékszakállú várában. Valójában azonban nem valódi környezetben és időpontban történnek az események, hanem egy férfi lelki életének meg nem fogható zárt világában, amelynek rejtelmeibe igyekszik behatolni az azt megismerni akaró szerelmes nő.
Bartók Béla zenéje és Balázs Béla szövege szoros egységet alkot. Mindkettő a balladai-népzenei alapokra épül, azokat követi. Bartók az Erdélyben felfedezett, az őt elbűvölő régi típusú zenei stílus által ihletett zenét írt. Alapjaiban a pentaton népdalok mintája alapján szerkesztett, ennek sötét hangszínű anyaga adja a rideg, komor várnak és magának a Kékszakállúnak a témáját. Ez az ötfokú anyag fokozatosan oldódik, gyorsul és egyre idegesebbé válik Judit megszólalásaikor. A mese szerint Judit meg akarja ismerni a vár titkait, ami szimbolikus jelentést hordoz: valójában a Kékszakállú lelke titkainak kiderítéséről van szó, az általános férfilélek legmélyebb zugainak titkairól. A herceg tudja, hogy a rejtett dolgok erőszakos megismerése tragédiához vezet, ezért folyamatosan kéri Juditot, hogy álljon el az „ajtók” nyitogatásától, mert az mindkettőjük számára tragédiát jelent: a remélt boldogság helyett az örök magányt hozza el. Míg a Kékszakállú dallama mindvégig lassú deklamálású, addig Judit – elsősorban a követelőző részeknél – gyorsabb és izgatottabb.
Az opera elején Bartók a várat a mélyvonósok süllyedő pentaton dallamával jellemzi, mutatja be. Amikor Judit dörömböl az első ajtón, a megszemélyesített vár – mintegy figyelmeztetően, mintegy előrevetítve a majdani tragédiát – fájdalmasan felsóhajt, csodálni való zenei megoldással. A zenei naturalizmus eszközeinek hasonló alkalmazása az opera folyamán rendre vissza-visszatér a cselekmény drámai csomópontjaiban.
A férfi és a nő cselekmény szerinti összecsapásait megszakítva, a zenei anyagba hét „állókép” illeszkedik: a hét titkos ajtó, a férfilélek szimbólumai. Az ötödik ajtó kinyitásakor következik a legnagyobb zenei csúcspont: diadalmas, nagy dinamikájú, már-már himnikus C-dúr dallam borítja fénybe a színpadot. A Kékszakállú elfeledkezik aggodalmairól, és büszkén-boldogan mutatja meg birodalmát Juditnak. Ez a rész a zenei szerkezet szimmetria-tengelye.
Az ötödik ajtó után a zene egyre sötétebbé válik, a hetedik ajtó kinyitásakor holdezüst fény önti el a színpadot, a zene szomorú, az ötödik ajtó diadalmas C-dúrja itt c-mollba fordul. Judit csatlakozását a régi asszonyokhoz a zenekar „hatalmas orgonaként” kíséri, majd a sötétbe vesző Kékszakállú utolsó mondata – „És mindig is éjjel lesz már…/Éjjel… éjjel…” – a semmibe enyészik.
Az operához Bartók Béla nagy zenekart írt elő. A Kékszakállú herceg vára előadása általában egy órányi időt vesz igénybe. A színpadi rendezéseken kívül gyakran adják elő hangversenyszerű előadásban is.
Összességében egy nagyon izgalmas, misztikus, kifejezetten drámai miliőt sugárzó és teremtő operát tekinthettünk meg, melynek feldolgozása nem egyszerű ugyan, de egyaránt rávilágít az emberi lélek magasságaira és mélységeire, melynek tanulmányozásával mindenki tanulhat valamit.
Megyeri László
kollégiumi nevelőtanár
2025. március 25.