HÍREK

DIÁKKÖZGYŰLÉS 2024

A Diákközgyűlés a tanév egyik legfontosabb eseménye, ahol a résztvevők gyakorolhatják demokratikus jogaikat, elmondhatják véleményüket, felszólalhatnak, kérdést intézhetnek a kollégium vezetőségéhez, és választópolgárként leadhatják a szavazataikat, megválaszthatják képviselőiket.

Ebben a tanévben február 7-én tartottuk meg Diákközgyűlésünket és a DÖK-tisztújítást. A leköszönő diákönkormányzat nevében Fejér Máté elnök értékelte az elmúlt év munkáját.

A diákönkormányzat után az igazgató is értékelte az elmúlt félév tanulmányi eredményeit, a DÖK tevékenysége kapcsán az elmúlt 1 évet, és a tanévben még előttünk álló feladatokra és programokra is felhívta a figyelmet. Értékelte és megköszönte a leköszönő DÖK-vezetőség és a DÖK-segítő tanár munkáját.

A nevelőtestület nevében elismerő oklevelet kapott a 6 legjobb félévi tanulmányi átlagot elérő tanuló. A jó tanulmányi eredményeket más módon is jutalmazzuk: minden csoportból a három legeredményesebb tanulónk egy jutalom múzeumlátogatáson vehet részt február 28-án.

A dicséretek után következett a diákönkormányzati választás. A kollégisták szavazatai alapján az új DÖK tagjai: Dakó Luca, Koskár Dániel, Petercsák Jázmin, Potika Dániel, Kiss Máté, Fejér Máté.

A tagoknak gratulálunk és eredményes, ötletekben gazdag munkát kívánunk.

2024. február 7.