HÍREK
A hódítók árnyékában élve…
A néptelen és pusztasággá változott egykor virágzó kis alföldi faluban torokszorító füst és por kavarog, a „tűz lovasai”, az akindzsik épp most hajtják ki a jószágokat a budai útra, közben ziháló lovaik patái esetlenül kerülgetik a legyilkoltak ruháktól megfosztott és meggyötört testeit…
Az Úr 1547-ik esztendejében járunk, valahol a török által megszállt Hódoltságban, a néhai Magyar Királyságban…
Ez az igazán apokaliptikus kép bizony valóság a tárgyalt időszakban. A hadiutak sodorvonalába eső falvaknak semmi esélye nem volt a menekülésre. „Vae Victis!” „Jaj, a legyőzötteknek!” – cseng vissza Brennusnak, a gallok vezérének megsemmisítő mondata a rómaikhoz.
De valóban csak ez az egy oldala van az érmének? Nem lehet más történet, csak a féktelen pusztítás az oszmán, majd a felmentőként várt, ámde gyakran hasonló pusztítást véghez vivő császári és birodalmi sereg részéről?
Mert élni kellett az embereknek: egyszerű pórnak, gazdag cívisnek és úrnak egyaránt. Az élet megy tovább, szokás mondani, és bizony meg kell látnunk egy elhúzódó, igen véres és hosszú háborús periódusban is az élni akarást, és az erre való képességet.
A Kisfaludy Kollégium tanulói 2022. december 7-én a Magyar Nemzeti Múzeum „ A fényességes padisah árnyékában – A török világ mindennapjainak titkai” c. kiállítást tekintették meg, melynek feltett szándéka volt a cím alapján bemutatni - a klasszikus tárlatvezetés mellett - egy interaktív, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében egy világbirodalom végvidékének hétköznapjait.
A vezetés során három ilyen történelmi „képpel” találkoztunk, közben pedig teremről teremre haladva kaptuk a részletes történelmi kommentárt a Hunyadiak törökellenes harcaitól kezdve egészen a felszabadító harcokig.
Az első megszemélyesített, korabeli ruhába öltözött és korabeli nyelvezettel beszélő naiv és tréfás gyereklány az a Kanizsay Orsolya volt, aki unokanővéréhez, Dorottyához hasonlóan egy főméltósághoz, jelesül Nádasdy Tamás báróhoz, a Magyar Királyság országbírójához, katonai főparancsnokához, és (1554-től) nádorához ment feleségül, mindössze 11 (!) évesen.
A kis Dorottyától megtudhattuk, hogy rendkívül kíváncsi természet, s bár úrnője megeskette, hogy nem néz bele a rábízott üvegfiolákkal teli díszes, kazettás fadobozba, ő huncut módra megnyitotta azt számunkra, így a diákokkal közösen élvezhettük a majoranna, a levendula, a rozmaring, a kakukkfű, és megannyi más fűszer csodálatos illatát. 
Menet közben összefutottunk még Brandenburgi Katalinnal, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem feleségével is, aki sajnos sikertelenül próbálta diákjainkat szóra bírni azzal kapcsolatban, hogy ki, honnan, milyen messziről érkezett a kiállításra… Bizony, 400 esztendő nagy idő. 
Közben szemet gyönyörködtető vitrinek mutatták be a korszak főúri és polgári hétköznapjait a fegyverektől kezdve a zafírokkal díszített boglárokon át az arany és ezüst emlékérmékig.
Buda 1686-os, összeurópai szintű, felszabadító ostromának bemutatása közben már sejteni lehetett, hogy hiányérzetem lesz az elmondottakkal kapcsolatban, ugyanis a szűk 1 órás – egyébként igényes és tartalmas – tematika nem tárgyalta a Hódoltság mindennapjait.
Például hogyan éltek a mezővárosok (oppidumok) lakói a török alatt, mivel foglalkoztak, miből egzisztáltak, hogy érintette őket a kettős (vagy pláne hármas) adózás terhe? Mennyire voltak toleránsak vagy sem vallási kérdésekben a hódítók a vallási megújulás által erősen érintett magyarlakta vidékeken?
És talán a végvári harcokról is jobb lett volna többet hallani, bár az egy óra nyilván kevés arra, hogy minden témáról részletesen szó essen.
Összességében egy színes és igényes programon vehettünk részt a Múzeum szervezésében, melynek során érdekes és értékes információkkal lehetett gazdagabb az, aki figyelt a részletekre is.
Megyeri László
tanár
További képek is megtekinthetők az alábbi fotóra kattintva
