HÍREK

Kisfaludy Napok '22


A kollégiumi napokat idén „Retro” címmel október 10-13. között tartottuk meg. Hétfőn a csapatok a Queen, Backstreet Boys, AC/DC, ABBA, Michael Jackson előadókat húzták ki a csapatot jelképező alkotások és produkciók elkészítéséhez. Délután a csapatok kitalálták a csapatnevüket, csapatzászlót készítettek, csapatindulót írtak és elkezdtek készülni a csütörtöki Ki mit tud?-ra is.

Kedden a csapatok bemutatkoztak: előadták csapatindulójukat és bemutatták a csapatzászlójukat. Csupa ötletes alkotás született, melyeket négy tagú zsűri értékelt. Ezután a csapatok forgószínpad-szerűen járták körbe az épületet. A műveltségi és kreatív feladatok között képkirakás, képfelismerés, történelmi TOTÓ, keresztrejtvény, Activity és ruhatervezés szerepelt. A nap végén zsűri értékelte a korhű ruhatervekről elkészített „újágcímlapok” szerinti öltözködésről készített rajzokat.

Szerdán az udvaron ügyességi és sorversenyek következtek. A már hagyományosnak mondható - pingpong labda fújás, tojásfutam, lufiegyensúlyozás, papírtánc - mellett anyacsavarokból toronyépítés, kosárra dobás, darts, talp-átkelés is terítékre került. Az ügyességi feladatok után a csaptok az aszfalton mutathatták be kreativitásukat. A csapatlogót is tartalmazó aszfaltrajzot szintén zsűri értékelte.

Csütörtökön következett a Kisfaludy Napok kihagyhatatlan – és utólag a képeket végig nézve felejthetetlennek mondható  –  feladata, a kolesz-rally. Itt az „autók kerekei” a kollégisták zoknijai, a kijelölt pályán két kör megtétele után következik egy boksz kiállás, ahol megtörténik a tankolás (egy pohár víz elfogyasztása) és a kerékcsere (mind a négy zokni lecserélése), majd még két kört kell megtennie az „autónak” a pályán. A leggyorsabb csapat 52,23 másodperc alatt teljesítette a feladatot. A programsorozat záró rendezvénye idén is a Ki mit tud? volt. A produkciók között szerepelt ostorcsattogtatás, a kiskonyhában készült karamell kóstolás, a kollégisták által elkészített kisfilmek, zenés produkció. A pontszámok összesítése után az eredményhirdetésen a győztes csapat oklevelet és a főnyereményt, ajándék mozijegyet kaptak.

A rendezvénysorozaton 29 tanuló, öt csapatban versengett: a King of Queen, a Backstreet Koli, az AC/DC, a Ciabatta és a Kisfaludy Jackson’s lelkes tagjai varázsoltak retro hangulatot kollégiumunkba. A csapatok mind kiválóan szerepeltek, a pontszámok között minden nap szoros eredmények születtek. 

Gratulálunk a csapatoknak a szerepléshez és köszönjük a szervező tanulók –  Turóczi Csongor, Koskár Dániel, Perczel Enikő, Szabó Noémi, Végh Jázmin – és tanárok lelkiismeretes munkáját.

Malmos Katalin
igazgatóhelyettes

További képek a fotógalériában: