HÍREK

Hagyományt teremtünk


2022. április 4-én véget ért kollégiumunk első nagyobb házibajnoksága, ezúttal asztalitenisz volt a választott sportág. Jó jelnek ígérkezett, hogy már az első háziversenyünkre is nagyon sok jelentkező volt, húsz fő, fiúk, lányok vegyesen.
A jelentkezők az előző hét első négy napján elődöntőket vívtak, minden nap nyertese jutott be a következő hétfői döntőbe. A döntő színvonalas és izgalmas mérkőzéseket hozott, valamint oklevelet, csokit, és végül, de nem utolsó sorban KARESZ-pontokat is.
A verseny győztese Zeőke-Szőke Szilárd volt, a szép eredményhez gratulálunk, valamint gartulálunk a második helyezettnek, Lehenykij Dmitronak és harmadik helyezést elérő Peremiczki Dominik tanulónak is.

Mivel az első versenynek nagyon jó visszhangja volt, tervezünk a jövőben is félévenként háziversenyeket tartani. Csocsó, billiárd, darts, röplabda, foci, tollaslabda, stb. sportágak közül választhatunk majd, de addig is: hajrá 4K ! 

Oláh Árpád
nevelőtanár

További képek is megtekinthetők az alábbi fotóra kattintva