HÍREK

Csillagösvényen nemzeti nagyjaink nyomában…

A ’48-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe minden évben mindannyiunk számára fontos üzenet a múltról a mának, mivel ez az újkori, modern, polgári Magyarország születésének kezdőakkordja is.

S bár a sorsszerű végzet végül térdre kényszerítette a hazát, nem feledjük jeles személyiségeit, hőseit. Azokat, akik életüket adták, szeretteiket vesztették a függetlenségi harcban, akár pennával, akár karddal küzdöttek az ellenséggel, és akik elestük után csillagösvényre tértek egy végtelen úton a Teremtőhöz, de akiket örökre megőriz a szívünk, emlékük pedig nagybetűvel van beírva történelmünk lapjain.

Idén végre már kiszabadulhattunk a kollégiumból, és korlátozások nélkül, igazán szabadon juthattunk el a fent említett, szinte „kézzel fogható”, és nagyon is látható csillagösvényre. Látogatásunk célja ugyanis a fiumei úti Nemzeti Sírkert volt, ami Nemzeti Történelmi Emlékhely is egyben, és számtalan szállal kötődik a szabadságharchoz.

Ennek okán idegenvezetés is kérhető - múzeumpedagógiai foglalkozásként - , mi pedig éltünk a kiváló lehetőséggel, és 2022. március 10-én délután elindultunk harminc diákkal és a kísérő kollégákkal egy hosszú, és tartalmas sétára a sírkert történész-régész munkatársával.

Irodalmi és történelmi tanulmányaink során megszerzett tudásunk felelevenítésére kiváló kezdés volt Vörösmarty Mihály síremlékének felkeresése. Érdekességeket is megtudhattunk, például, hogy miért „l” betű szerepel a sírkövön, és miért nem „ly”? Egyszerű a válasz: ezt a régies formát használták még akkoriban a feliratoknál is, és nem azért készítették el így, mert nem fért ki az ipszilon…

Arany János síremlékénél a híres tölgyfákról tudhattunk meg többet (szeretett, kedves fája volt ez a kötőfejedelemnek), a honvédtiszti síroknál pedig azt, hogy a sírkert 1849. áprilisi megnyitásakor nem véletlenül temették ide az isaszegi csata hősi halottjait, ugyanis pont az volt a cél, hogy egy ilyen pantheont hozzanak létre.

Nézve a többi jeles személyt (Görgey Artúr, Klapka György, Türr István, hogy csak a legnagyobbakat említsük), akik itt nyertek végső nyugalmat, érthető is ezen elhatározás.

Természetesen nem csak a harcterek hősei, költőink és íróink, de politikusaink géniuszai is itt alusszák örök álmukat.

Talán legdíszesebb a Kossuth mauzóleum, ahol a „második legnagyobb magyar” nyugszik. Vezetőnk precíz, minden apró momentumra kiterjedő, adott személlyel kapcsolatos érdekességeket is megemlítő ismertetője nyomán megtudhattuk, hogy e díszes emléket a magyar nemzet, az „istenadta nép” közadakozásából emelték. A magasztos külső, és díszes belső mintegy „koronájaként” tárult elénk Kossuth Lajos ónix kővel díszített márvány szarkofágja. A kinti csípős szél elől menekülve léptünk be a szentélybe, amely most bizony eléggé hidegnek bizonyult, de a felemelő, különleges érzés, hogy itt lehetünk, valahogy feledtette velünk a vacogás kellemetlenségeit.

Deák Ferenc, a „Haza bölcse”, nem kevésbé díszes emlékénél is hosszabban időztünk. Megtudhattuk, hogy 10 centivel alacsonyabb csak az épület Kossuthénál, de ez nem véletlenül terveztetett így. A freskókon ábrázolt négy sarkalatos erényről (Igazságosság, Mértékletesség, Bátorság, Bölcsesség), és az azokon ábrázolt (elrejtett) alakokról is bővebben hallhattunk. Jelesül Andrássy Gyula grófról, akinek személyét egyik diákunk fedte fel, és aminek én kiváltképp örültem.

Batthyány Lajos gróf kriptájához, mai sétánk befejező emlékhelyéhez menvén érintettük kollégiumunk névadójának sírját is. Kisfaludy Károlynak kiemelkedő szerepe volt a reformkori magyar irodalmi- és közéletben, elévülhetetlen írói munkássága ugyanúgy fényes lapja múltunknak, mint a szabadságharc alakjaié. Számos közös fotó készült itt is természetesen, ahogy a többi helyszínen is.

Befejezésként következett tehát a tragikus sorsú Batthyány Lajos síremlékének megtekintése, ahol megtudhattuk kivégzésének körülményeit éppúgy, mint a megtorlás és elnyomatás kora dicstelen figurájának, Julius Jacob von Haynau táborszernagy és hóhér magyarországi ténykedésének szomorú részleteit is.

A keserű történetet ugyanakkor egy érdekes és vidám esemény zárta le, mert a kripta tetején a sírkert vörösrókája pózolt nekünk ásítozva, nyújtózkodva, mintegy búcsúzóul, s enyhítve az előbb elhangzottakat.

Bizony lett volna még megtekintendő síremlék bőven, de időnk szűkössége, s az egyre inkább megfagyasztó kora márciusi szél inkább már hazafelé fújt minket.

Sok élménnyel, és tudással felvértezve léptünk ki a sírkert kapuján, ahova nem csak tavasszal, de az „Enyészet havában”, azaz novemberben is érdemes lesz majd ellátogatni, Ady Endre születésének száznegyvenötödik évfordulóján…

Megyeri László
kollégiumi nevelőtanár

További fotók is megtekinthetők az alábbi képre kattintva