AKTUÁLIS
HÍREK
Szabó Magda: Az ajtó
Az ajtó Szabó Magda egyik legfontosabb, nemzetközileg is jól ismert regénye. 2022. január 18-án nyolc kollégistának és tanáruknak volt lehetősége megtekinteni a műből készült előadást a Nemzeti Színházban.
A darab két főszereplője Emerenc, a házvezetőnő és Magda, az írónő. Kettejük kapcsolata eltérő személyiségükből és hátterükből adódó konfliktusok sorozata, melynek mélyén mindkét részről ott van a ragaszkodás a másikhoz, egyiküknél (írónő) az örökös igény a másik érzéseinek megfejtésére. Magda írói munkája miatt nem tudja ellátni a háztartást, ezért a munkát Emerencre bízza, aki lakásának ajtaját és a titkait is zárva tartja mások előtt.
Az ajtó a ki- és bezárás, a halál és a születés általános szimbóluma, a regényben ezekhez kapcsolódik még a titok megismerésének és a bizalom elnyerésének lehetősége, valamint az ebből következő önvád érzése a másik vélt elárulása kapcsán. „Én öltem meg Emerencet. Ezen az se módosít, hogy nem elpusztítani akartam, hanem megmenteni.”- mondja az írónő, miután erőszakkal elvitték kórházba a nagyon beteg házvezetőt lakásából, ahová addig senki sem léphetett be.
A Szabó K. István rendezte előadásban Udvaros Dorottya alakította Emerencet, az írónőt Söptei Andrea a Nemzeti Gobbi Hilda Színpadán, ahol a kis játéktérnek köszönhetően közelebbről volt látható a színészi játék. Az előadás sokat épít a videotechnikára, így idéződik meg Emerenc fiatalkora, és így láthatjuk Magda magyarázatát, lelkiismereti csatáit, amikor a kamerába nézve vívódik tetteinek jogosságán.
Az előadás kevésbé érthető, ha nem ismeri valaki a regényt, így a kollégisták jó részének is okozott nehezen értelmezhető jeleneteket az előadás, ezért a mű elolvasását mindenkinek javaslom, mert a mű rétegzettségét és árnyalati gazdagságát nem képes a színházi előadás és a film sem bemutatni.
Schütz Edit